Élet a háremben

A hárembe érkező nők mindannyian rabszolgák voltak, akiket fiatalon szakították el a családjuktól, majd hosszú utat kellett megtenniük - akár gyalog - az Oszmán Birodalomba, ahol végül eladták őket. A legszebbek befolyásos személyek udvarába kerültek, ahol felnevelték, kitanították őket. Honnan jöttek, kik voltak ezek a nők, hogyan válhattak rabszolgából kiválasztottá, akár szultánává? Jelen posztban erről szeretnék részletes tájékoztatást nyújtani.

Honnan érkeztek az ágyasok?

A 15-18. században a legtöbb rabszolganőt a hadjáratok alatt vagy rajtaütések alkalmával hurcolták el, akik általában 6-13 éves gyerekek voltak. Ennek oka, hogy ebben a korban még könnyen nevelhetőek, taníthatóak és feltehetőleg szüzek is voltak. A rajtaütéseket általában a krími tatárok végezték Európa keleti területein. Ezeket a lányokat gyakran nevelték a Krímen, ahonnan aztán a birodalmi palotába küldték őket értékes ajándékként. A tatárok a rabszolgapiacokat is ellátták foglyokkal szerte a birodalomban. Két igen híres szultána is ezekről a területekről került a birodalomba: Hürrem szultána az akkori Lengyel Királyság területéről származott, Turhan Hatice szultána pedig orosz lehetett.

Mivel az oszmánok hadiflottája ebben az időszakban igen fejlett volt, rendszeresen hoztak lányokat Velencéből, görög honból és a környező szigetekről is, például Afife Nurbanu szultánát, aki velencei nemesi sarj volt (eredeti neve Cecilia Venier-Baffo), vagy Mahpeyker Kösem szultánát, aki görög lehetett. Emetullah Rabia Gülnüş Krétáról származott, míg Ayşe szultána, IV. Murad kedvence szintén görög volt.

A Balkán szintén népszerű célpontja volt a hadjáratoknak, rengeteg későbbi pasa és ágyas jött ebből a régióból. Az innen származó pasák és ágyasok többnyire horvátok, bosnyákok, bolgárok, albánok vagy szerbek voltak. Safiye szultána például feltehetőleg albán volt, Handan szultána bosnyák lehetett. Néhány forrás szerint Mahidevran Gülbahar, I. Süleyman tragikus sorsú kedvence valószínűleg montenegró területéről érkezett.

Emellett a háremben sokan a Kaukázusról származtak, örmények, cserkeszek voltak. Híres örmény ágyas volt I. Ibrahim Hasekije, Şivekar. Halime szultána, az egyetlen nő, aki kétszer lehetett Valide ugyanazon fia mellett szintén a Kaukázusról származott, cserkesz lehetett, illetve I. Ahmet ágyasa, a későbbi II. Osman anyja, Mahfiruz szintén cserkesz volt. 

Oktatás a háremben

Hárembe érkezésük előtt hosszú utat kellett megtenniük a lányoknak a többi rabszolgával együtt, végül pedig megrázó egészségügyi vizsgálatoknak vetették alá őket (a legsokkolóbb a szüzességük ellenőrzése lehetett). A lányok a hárembe érve egy egészen más világba csöppentek, ám nem kellett elfelejteniük eredetüket és múltjukat. Az azonos környékről származó lányok sokszor összegyűltek, igyekeztek barátkozni, egymással beszélhettek az anyanyelvükön sőt, egymástól megtanulhattak több nyelven is, de természetesen elsődleges volt az oszmán török nyelv elsajátítása. Az oktatás végére ezek a nők igen tanultakká váltak, akik legalább két nyelven beszéltek (akár folyékonyan). Érdekesség, hogy amennyiben gyermekeik születtek vagy mások gyerekei mellett lettek nevelők, azokat az altatódalokat énekelhették, amelyeket otthonról hoztak, a nyelv tehát igen fontos része volt a nők oktatásának.

A nyelvtanulás mellett a vallás is elsődleges volt, meg kellett tanulniuk az iszlám alapjait, tanulmányozniuk kellett a Koránt. A legtöbb forrás egyetért abban, hogy nem kényszerítették őket az áttérésre, ám ez szükséges volt ahhoz, hogy felemelkedhessenek a háremben, így az okosabbak, a törtetőbbek viszonylag korán áttértek. Mindemellett természetesen meg kellett tanulniuk írni, olvasni, mely igen hosszú folyamat volt és nem is minden lánynak sikerült. Valójában, mikor a hárembe érkeztek alaposan megfigyelték őket, akik kevéssé voltak tehetségesek vagy szépek, azok szolgálókká lettek nevelve. Ők főztek, felszolgáltak, mostak, takarítottak, nem kaptak olyan kiemelkedő oktatást, mint a többiek, ellenben a szebb, intelligensebb lányok jobb oktatásban részesültek. Nekik meg kellett tanulniuk, hogyan viselkedjenek, öltözzenek, mikor, hogyan és ki előtt hajoljanak meg. Megtanították őket énekelni, táncolni vagy hangszeren játszani, akiknek a kézimunkához volt tehetségük, varrni és hímezni tanultak, tudjuk például, hogy Hürrem szultána páratlan kézimunkákat készített.

Az ágyasok akkor sem hagyták abba a tanulást, ha kiválasztották őket a szultán számára, például Hürremnek Süleyman ágyasaként az első néhány évben nem volt tökéletes a török tudása sem írásban, sem szóban. Írásbeli készségei az 1530-as évekre váltak tökéletessé, addig leveleit a kalfák írták helyette. Végül, de nem utolsó sorban ezeknek a lányoknak az intimitásról is sokat kellett tanulniuk, ennek első lépése a megnyerő külsejük volt, másik pedig szexuális telesítményük. Ha ügyesek voltak, a szultán esetleg újra hívatta őket, a több együttlét pedig nagyobb esélyt jelentett a teherbeesésre, amely elengedhetetlen volt egy ágyas felemelkedéséhez.

A háremben kinevelt lányok, ha nem a szultán ágyasai lettek, akkor általában kiházasították őket. Ezek a lányok kiváló oktatásuk, szépségük miatt igen értékesek voltak, így általában megbecsült pasák vagy államférfiak feleségei lehettek, hozományukat pedig a Valide szultána adta. Remek példa erre Mahpeyker Kösem szultána, aki gyakran házasította ki a hozzá hű cselédeket vagy ágyasokat olyan férfiakhoz, akiket le akart kötelezni, ezáltal hűséges államférfiakat nyert, a feleségek pedig egyfajta kémként működtek.

Hogyan vált valaki kiválasztottá?

Általában nem a szultán volt az, aki kiválasztotta magának a lányokat, hanem az édesanyja, vagy gyakran a szultán más női hozzátartozói (testvérek, barátok, nagynénik, közeli kalfák, esetleg pasák feleségei). Hürrem esetében lehetséges, hogy Gülfem, az uralkodócsaládhoz közel álló kalfa mutatta be őt a szultánnak vagy a Valide szultánának. Turhan Hatice szultánát Burnaz Atike szultána ajándékozta féltestvérének, I. Ibrahimnak sőt, ő maga nevelte ki a lányt. Néhány esetben unokatestvérek és nagynénik is szerepet játszottak az ágyasok sorsában. Így például Gevherhan szultána az unokaöccsének, III. Mehmetnek ajándékozta az általa kinevelt Handan szultánát, a birodalom első női régensét. De természetesen olyan eset is volt, mikor ténylegesen a szultán (vagy még herceg) anyja választotta ki a lányokat fia számára, így például Ayşe Hafsa maga választotta Mahidevrant I. Süleyman mellé hercegsége alatt, Hürrem Nurbanut Selim herceg mellé, vagy Handan Mahfiruzt I. Ahmet mellé.

Néha viszont magának a szultánnak is lehetősége nyílt választani. Amikor a szultán meglátogatta anyját vagy testvéreit, azok ünnepséget rendeztek a tiszteletére. Ezeken az eseményeken a szultánnak lehetősége volt szemügyre venni az ünnepségen jelenlévő lányokat, akik vagy felszolgáltak a számára, vagy táncoltak, énekeltek, zenéltek neki. Az ágyasok minden bizonnyal igyekeztek felhívni magukra a szultán figyelmét, sokéves taníttatásuknak éppen ennek sikeressége volt a célja. Mindazonáltal itt is nagyon fontos volt a Valide szultána, vagy a szultán testvéreinek befolyása, hiszen csak olyan ágyasokat választottak ki az ünnepségekre, akiket kedveltek és méltónak tartottak, erősen jelen volt tehát a szelekció.

Felhasznált források:

Leslie Peirce - The Imperial Harem, 1993.

Necdet Sakaoğlu - Bu Mülkün Kadın Sultanları
Valide Sultanlar, Hatunlar, Hasekiler, Kadınefendiler, Sultanefendiler, 2011.

Juliette Dumas - Les perles de nacre du sultanat. Les Princesses Ottomanes, 2013.

Colin Imber - The Ottoman Empire (1300-1650), 2009.