Egy oszmán herceg élete és bukása

Bayezid herceg (törökül Şehzade Bayezid) I. Süleyman szultán és Haseki Hürrem szultána fiaként látta meg a napvilágot. Mivel a trón alapvetően nem az elsőszülött herceg joga, Bayezid a születési sorrendben ötödik hercegként sem indult nagy hátránnyal. Azonban az idősebb hercegeknek több idejük és lehetőségük volt támogatókat szerezni, bizonyítani rátermettségüket, Bayezid tehát egész életében arra várt, hogy bizonyíthassa alkalmasságát az állam irányítására, ám a sors másként hozta. A bizonyítani akaró hercegből idővel lázadó vált, aki trónviszályba kezdett a testvérével és végül az Oszmán Birodalom egyik fő ellenfelével, a perzsa şahhal kötött szövetséget. Bayezid herceget 1562. július 23-án végezték ki árulás és lázadás miatt.

Korai évek

Bayezid herceg pontos születési ideje nem ismert, 1526-ban vagy 1527-ben jött világra Süleyman és Hürrem negyedik közös hercegeként. Valószínűleg Bayezid után nem terveztek több gyermeket, később azonban mégis született egy fiuk, Cihangir 1532-ben. Bayezid születésekor már három édesbátyja volt, Mehmet, Selim és Abdullah, valamint egy féltestvére volt, Mustafa, akik mind jogot formálhattak a trónra.

1530-ban Süleyman elrendelte három idősebb fiának, Mustafának, Mehmetnek és Selimnek a körülmetélését. A körülmetélési szertartás minden herceg életében meghatározó esemény volt, ezzel szinte férfivá avatták őket és ezt követően akár az államférfiakkal is megismerkedhettek. Bayezidet egyértelműen azért hagyták ki, mert a csupán 3,5-4 éves herceg túl fiatal volt a szertartáshoz, pláne, hogy Mustafa ekkor már 15 éves volt. Az azonban kérdés, hogy Selimet miért nem hagyták ki a körülmetélésből, hogy később Bayeziddel együtt történjen meg az esemény? Általában több herceget együtt metéltek körül, ritka volt, hogy ez egy herceggel egyedül essen meg. Erre lehetséges magyarázat az, hogy a Selim és Bayezid között 1525-ben született herceg, Abdullah még életben volt a körülmetélés szervezése során. Így tehát lehetséges, hogy Süleyman úgy tervezte, Abdullah és Bayezid hercegeket később fogja körülmetéltetni egy másik ceremónia során, Abdullah azonban időközben elhunyt, így Bayezid egyedül maradt.

A körülmetélési szertartásból való kimaradás rányomta a bélyegét Bayezid gyerekkorára, és bár ettől függetlenül ugyanolyan alapos nevelésben és oktatásban részesült, mint idősebb testvérei, de tőlük elkülönülve. Emellett, mivel a körülmetélt hercegeket már bemutathatták a birodalomnak, ők sokkal ismertebbek voltak, mondhatni már beavatott örökösök. 1532-ben aztán Hürrem újabb gyermeknek adott életet, ez pedig reménnyel tölthette el Bayezidet, hogy neki is lesz egy kisebb testvére, akivel együtt tanulhat, mehet majd hadjáratra. A gyermek azonban fizikai deformitásokkal jött a világra, Cihangir hercegnek a gerince nem fejlődött megfelelően, egész életét betegen, nagy fájdalmak közt töltötte, így Bayezid nem álmodhatott olyan párosításról, ami idősebb testvéreinek jutott. Cihangir herceg egész életét a Topkapı palotában töltötte édesanyja mellett, nem mehetett hadjáratra és nem kapott szandzsákot sem, a trónra pedig egyáltalán nem lehetett igénye. 1537-ben Süleyman hadjáratra indult, melyre magával vitte a 16 éves Mehmetet és a 13 éves Selimet. Bayezid azonban még csak 10-11 éves volt ekkor, tehát korban sem volt alkalmas arra, hogy elkísérje az apját, valamint körül sem volt metélve, nem esett át a katonai beiktatáson sem. Valószínűleg Bayezid nehezen viselte, hogy otthon kell maradnia anyjával és öccsével, míg bátyjai életük első harcászati tapasztalatait gyűjtik be. 1539-ben Bayezid nővére, Mihrimah férjhez ment Rüstem paşához. Az esküvői ünnepségekkel összevonva pedig Süleyman úgy döntött, végre megtartják Bayezid és Cihangir hercegek körülmetélési szertartását is. Az ünnepség több, mint két hétig tartott.

Bayezid Konya élén

1543-ban Süleyman újabb hadjáratra indult a Magyar Királyság ellen és ezen hadjáratra magával vitte Bayezid herceget is. A hadjáratról hazafelé tartva kapták a hírt, hogy Bayezid bátyja, Mehmet herceg elhunyt. Süleyman szultán teljesen összetört, ami egészségére is kihatással volt. Hosszas gyász köszöntött a családra, mígnem 1546-ban Bayezid élete felpezsdült, ugyanis apja kivenezte őt Konya tartomány élére. Édesanyja nem tartott vele a tartományába, ahogy korábban sem kísérte el Mehmetet vagy Selimet, így Bayeziddel is a dajkája és az anyja által nagy gonddal kiválasztott háreme tartott Konyába. Bayezid Konyai tartózkodásáról nem sok információnk van, azt viszont tudjuk, hogy még Konyát vezette, amikor Süleyman az aleppói hadjáratára magához rendelte a fiát, hogy tapasztalatokat szerezhessen. Bayezid évek óta várhatott már erre a lehetőségre, most alkalma nyílt a bizonyításra, az 1548-49-es telet Aleppoban töltötte.

Ami a magánéletét illeti: Bayezid nem választott magának kedvenc ágyast, mint bátyja, Selim vagy az édesapja. Nagyon sok ágyasa volt, szinte minden gyermeke más nőtől született, ám egyetlen ágyasának sem maradt fenn a neve. Bayezidnek jóval több fia született, mint általában egy hercegnek, ami szokatlan, hiszen a legtöbb herceg valamiféle családtervezést folytatott, így Selim herceg Nurbanuval, vagy a már szultán Süleyman Hürremmel. Bayezidnek ellenben legalább hét fia és négy lánya született. Első gyermeke egy fiú volt, aki 1546-ban született és az Orhan nevet kapta. Őt követte Osman herceg 1546/47-ben, majd egy lány 1547-ben, aki Bayezid nővére után a Mihrimah nevet kapta. Ebből az sejthető, hogy Mihrimah és Bayezid jó kapcsolatot ápoltak. Bayezid gyermekei voltak még Abdullah herceg, aki 1548-ban született és talán Bayezid gyermekkorban elhunyt bátyjáról kapta a nevet, Hatice szultána 1550 körül, Mahmud herceg 1552-ben, Ayşe szultána 1553-ban, Mehmet herceg 1554-ben, feltehetőleg Bayezid idősebb fivére után kapta a nevét, majd Murad herceg és Hanzade szultána 1556-ban születtek. Bayezidnek született még egy fia 1560 körül, akinek a neve ismeretlen.

Harc a trónért

Süleyman legidősebb fiának, Mustafa hercegnek 1553-ban történő kivégzése fordulópontot jelentett Bayezid életében is. Mivel eddigre három bátyja is elhunyt, Bayezidnek egyre nagyobb esélye nyílt a trón megszerzésére. Bayezid természetére jellemző volt a lobbanékonyság és a harciasság, így könnyen vehette fel a harcot a jóval nyugodtabb édesbátyja, Selim ellen. Esélyeit azonban nagyban befolyásolta az édesanyja. Hürrem mindig igyekezett Bayezidet féken tartani, hogy az ne dühítse fel az apját hirtelen természetével és meggondolatlan szavaival. Bayezid volt ugyanis a családban a legtemperamentumosabb és legagresszívebb. Sokak szerint Süleyman apjára, Yavuz Selim szultánra emlékeztetett mindenkit, annyi különbséggel, hogy hiányzott belőle Yavuz Selim megfontoltsága és eszessége. Süleyman pedíg híresen tartott az apjától, így feltehetőleg nem igazán örült annak, hogy Bayezid állandóan rá emlékezteti. Hürrem szultána maga is felmérte, hogy Süleymant követően a lelkiismeretes és megfontolt Selim lenne a trónra érettebb, ettől függetlenül  azonban féltette Bayezidet is, aki bizonyosan fellázadt volna, ha az apja esetleg nyíltan kijelenti, kit tart az örökösének. Hürrem így nagyon nehéz helyzetbe került. Kénytelen volt dönteni valamelyik fia mellett, és mivel az eddig is nyilvánvaló volt, hogy ha nem is mondta ki, de Süleyman már rég Selim mellett tette le a voksát, így csak idő kérdése volt, hogy Bayezid Selimnek rontson, de akár még az apja ellen is fellázadjon. Hürrem számára az jelentette a legjobb megoldást, ha Bayezid mellé pártol és visszafogja a fia indulatait, ebben segítségére volt a lánya, Mihrimah és annak férje, Rüstem is. Így Selim, a rátermettebb kerülhetett volna a trónra, aki kedves természete miatt valózínűleg csak elzáratta volna a testvérét, nem pedig kivégezteti trónralépésével, és Bayezid élete is megmenekül az apja haragja elől. Legalábbis ez lehetett Hürrem elképzelése, ez azonban nem így alakult.

Sokak szerint Hürrem 1558-as halálával Bayezid és az apja végletesen eltávolodtak egymástól, ez azonban nem teljesen igaz. Valójában sosem álltak igazán közel egymáshoz a teljesen eltérő személyiségük miatt. Ezt tetézte, hogy 1555-ben Bayezidet Konyából Kütahya tartomány élére helyezte át az apja, amit Bayezid egyfajta száműzetésként élt meg, holott Kütahya sem volt távolabb a fővárostól, mint Selim posztja Manisában. Valószínűleg Bayezid leveleiben ennek hangot is adott, legalábbis Süleyman egyik fennmaradt válaszlevele erre utal: "Allahban kell bíznod, hiszen nem az ember feladata, hanem Allahé, hogy ki fog ezen birodalom trónján ülni. Ha ő úgy dönt, hogy neked kell a trónt elfoglalnod utánam, egyetlen élő ember sem akadályozhatja azt meg". Ezzel Süleyman azt is kifejezte, hogy sosem akart konkrét örököst megjelölni, noha ő maga Selimet jobban kedvelte. 

Anyja halálával Bayezid elveszítette legbefolyásosabb támogatóját, aki több alkalommal mentette már meg őt. Hürrem gyermekei közül talán Bayezid életét befolyásolta legjobban Hürrem halála. Bayezidnek azonban még így is több pártolója maradt a nagyvezír Rüstem paşa és Mihrimah szultána személyében, akik Hürrem végakaratát igyekeztek betartani azzal, hogy a herceget próbálták óvni. Azonban sajnos egyikük sem volt elég nagy hatással a hercegre. Lehetséges, hogy Hürrem halálát követően valamilyen vita alakult ki Selim és Bayezid között, ugyanis a szultán 1558. nyarán úgy döntött, hogy mindkét fiát új tartományba helyezi át. Selimet Konyába küldte, Bayezidet pedig Amasyába, ami Mustafa herceg régi tartománya volt. Az amasyai kinevezés minden bizonnyal intő jellegű volt Bayezid számára. Selim, mint mindig, most is azonnal engedelmeskedett, Bayezid azonban először megtagadta a parancsot és csak hosszas hezitálás után indult el Amasyába. Megalázva érezte magát és félt, hogy éppen abba a szandzsákba küldték, ahonnan Mustafa herceg az utolsó útjára indult, mielőtt 1553-ben kivégezték. Ebből az időszakból maradt ránk Süleyman és Bayezid levelezése, melyben Bayezid így ír: "Bocsásd meg Bayezid sértését, kíméld meg életét szolgádnak. Ártatlan vagyok és ezt Allah is tudja, szultánom, apám." Süleyman válasza pedig így szólt: "Bayezidem, megbocsátom sértésedet, ha kijavítod hibádat. De ne mondd, hogy ártatlan vagy, mutass megbánást drága fiam." Ez is jól mutatja, hogy Süleyman ugyan dühös volt fiára, de nem állt szándékában fellépni ellene sorozatos hibái ellenére sem.

A konyai csata

Bayezidet rettegéssel töltötte el az amasyai kinevezés, attól tartott, hogy ezt a lépést, akárcsak Mustafa esetében, kivégzés fogja követni. Süleymannak ugyan esze ágában sem volt ilyesmi, Bayezidet azonban ez a félelme és sértettsége vitte a rossz útra. Ekkoriban a szandzsákok egyáltalán nem voltak stabilak, különösen nem a keletiek, mint Amasya. Bayezidnek talán innen jött az ötlet a hadsereg szervezésére, toborozni kezdett. Hogy ezzel mi volt a célja, nem tisztázott. Egyesek szerint csak Selimet akarta megölni fiával, Muraddal együtt, majd visszavonult volna Amasyába kivárni Süleyman halálát. Mások szerint Bayezid Selim és Murad után a szultántól is megszabadult volna. A legvalószínűbb inkább az előbbi ötlet, hiszen Selim és Murad halálával Bayezid és fiai maradtak volna az egyedüli örökösök, Süleyman így kénytelen lett volna életben hagyni Bayezdiet. Bayezid szedett-vedett hadserege nem volt alkalmas arra, hogy a szultánnal is szembeszálljon, a hercegi hadsereg ellen is csak talán volt esélye, de a szultáni ellen nem. Ha Bayezid abban reménykedett, hogy apja majd beletörődik abba, hogy ő lesz a szultán, tévedett. Süleyman ugyanis ezen időszakban előkészületeket tett arra, hogy a leányági örökösödést is lehetségessé tegye. Így tehát, ha Selim és Murad elhunyt volna, unokaöccsét, Kara Osmanşah-ot nevezte volna ki örököséül (Osmanşah Süleyman húgának, Hafsa szultánának volt a fia). Süleyman tehát egyértelműen csak ekkor döntött és választotta Selimet örököséül, Selim halála esetén annak fiát, Muradot, Murad halála esetén pedig Kara Osmanşah-ot. Bayezid egyébként a hadsereg felszereléséhez nővérétől, Mihrimah-tól is kapott pénzt. Mikor Süleyman erre rájött, azonnal kérdőre vonta a lányát, aki viszont közölte az apjával, hogy ő nem hibázott, csak anyja végakaratát teljesítette Bayezid megsegítésével. Süleyman többször is parancsot küldött a fiának, hogy fegyverkezzen le, Bayezid azonban nem engedelmeskedett. Ezzel pedig Bayezidet a szultán lázadóként bélyegezte meg, innentől kezdve nem marad más út, csak a nyílt lázadás.

Bayezid tehát megindult seregével Konya felé, hogy megütközzön a bátyjával. Selim herceg kérte apja segítségét, amit természetesen meg is kapott azzal a paranccsal, hogy ne támadjon, várja meg, hogy mit lép Bayezid. Süleyman talán azt remélte, hogy ha Bayezid meglátja Selim seregét egyesülve a birodalmi sereggel, megadja magát. De Bayezid nem így tett, hanem szinte azonnal támadott. 1559. májusának végén ütközött meg a két sereg a konyai síkon. A csata két napig tartott, melynek végén nem nagy meglepetésre Selim győzedelmeskedett, azonban Bayezid képes volt elmenekülni a helyszínről, vissza Amasyába. Onnan pedig levélben kérte apja megbocsátását. A szultán pozitívan reagált, azt írta fiának, megbocsát neki, ha kivégezteti azokat, akik erre a tévútra vezették. Bayezid azonban újabb hibát vétett, mert nem akarta olyan emberek vérét ontani, akik az ő szavára csatába mentek. Ezért csak néhány, jelentéktelen embert végeztetett ki, ami Süleymannak természetesen nem volt elég. Ez a cselekedet jól mutatja, hogy bár Bayezid hirtelen haragú, nem előrelátó személy volt több negatív tulajdonsággal, mégis egyenes ember volt, aki nem akarta, hogy mások bűnhődjenek az ő meggondolatlan döntéseiért.

Miután a jelentéktelen kivégzések Süleymant csak tovább bőszítették, Bayezid végleges döntést hozva fiaival és megmaradt seregével keletre indult. Fiai közül csupán négyen tartottak vele, Orhan, Abdullah, Mahmud és Mehmet. Murad és Osman feltehetőleg már korábban elhunytak, illetve volt még egy fia Bayezidnek, aki csak apja távozása után jött a világra. Ebben a helyzetben az az ágyas, aki még Bayezid gyermekét várta egyike lehetett azon kevés nőknek a birodalom történetében, aki leánygyermekért imádkozott, hiszen ekkor már egyértelmű volt, mi lesz Bayezid és a fiai sorsa. Ám, ahogy korábban szó volt róla, az ágyas fiút szült.

Menekülése és halála

Bayezid és serege célirányosan tartottak kelet felé, nem álltak le csatázni egyik tartomány helytartójával sem. Egyedül a perzsa határnál kerültek kisebb harcba, mikor megpróbálták őket a birodalmon belül tartani. Végül azonban augusztusban sikerrel átlépték a perzsa határt és a şahtól kértek menedéket. Süleyman eddigre maga is fia nyomában volt, előtte haladt Sokollu Mehmet paşa és Selim herceg. Bayezidet 1560. októberében fogadta Tahmasp şah egy csodálatos ceremónia keretein belül a fővárosban, Kazvinban. Mikor egyértelművé vált, hogy Bayezid és Tahmasp szövetkeznek egymással, Süleyman seregét a határ mentén sorakoztatta fel és tárgyalásokat kezdeményezett Tahmasp-al. Végül decemberben a szultán Selimet visszairányította Konyába és a seregét is kisebb létszámúra vette. Ez azt mutatja, hogy Tahmasp beleegyezett a tárgyalások lefolytatásába. Tahmasp tehát átverte Bayezidet, ha a şah valóban támadni akart volna, nem kezdett volna egyezkedni Süleymannal. Tahmasp şah valószínűleg a legjobbat akarta kihozni a helyzetből, ami nem a háború volt, hanem a békés megoldás, érthető módon nem a lázadó herceget választotta szövetségesének, hanem inkább kiegyezett a szultánnal és trónörökösével. Bayezid helyzete emiatt gyorsan megváltozott és vendégből hamarosan fogollyá vált. Bayezid fiaival együtt börtönbe került, követőit pedig feloszlatta a şah, hogy nyugodtan tárgyalhasson Süleymannal.

A tárgyalások hosszasan elhúzódtak, 1561. júliusában Süleyman már 900.000 dukátot ajánlott, kiegészítve Selim herceg 300.000 dukátjával, valamint Kars várával, ha a şah visszaadja Bayezidet és fiait. Tahmasp az igen nagylelkű ajánlat ellenére is hosszasan gondolkozott. Tudta, hogy szinte akármit kérhet, előbb-utóbb megadják neki, hiszen Bayezid, amíg él, fenyegetést jelent az Oszmán Birodalomra, ám nem merte túlfeszíteni sem a húrt. Tahmasp előrelátóan nem Süleymant, hanem Selim herceget, a leendő szultánt kereste meg saját ajánlatával. Ezt vehetjük ugyan tiszteletlenségnek, azonban Tahmasp tudta, hogy jobban jár, ha a leendő szultánnal köt szövetséget, ezért 1562. márciusában követeket küldött Selimhez. Tahmasp a nagyösszegű pénz és Kars vára mellé kereskedelmi és békeegyezményt is akart Selimmel. Nem tudjuk, hogy Selim maga döntött arról, hogy megegyezik Tahmasppal vagy Süleymannal egyeztetett-e róla, ám ismerve Selimet, aki nem tett soha semmit apja engedélye nélkül, vagy erről is megkérdezte a szultánt, vagy Süleyman előzőleg szabad kezet adott neki. Akárhogyan is, a şah ajánlatát végül Selim elfogadta.

Tahmasp şah végül 1562. július 23-án beengedte az oszmán küldöttséget Bayezid és fiai börtönébe. Az elmondások szerint Tahmasp külön kikötötte, hogy Selim herceg emberei léphetnek csak be a börtönbe, hiszen korábban megígérte Bayezidnek, hogy sosem adja őt át Süleymannak. Ezzel pedig lényegében megtarthatta szavát. Így Ali Ağa, Selim küldöttségének vezetője volt az, aki azonnal elrendelte szultáni parancsra a hercegek kivégzését. Ugyanekkor Bayezid legkisebb, otthon maradt fiát is kivégezték. Mindegyiküktől megtagadták a tisztességes bursai temetést, és Sivas mellett temették el őket. Bayezid bűnössége nem kérdéses, ha türelmesen várt volna, valószínűleg életben marad. Bár szultán sosem lett volna, hiszen néhány janicsár csapaton kívül senki sem támogatta, Selim maga valószínűleg nem végeztette volna ki, hanem csak elzárva tartotta volna. Bár érdemes megjegyezni, hogy Bayezid ezt sem fogadta volna el természetéből kifolyólag, így talán végül Selim kénytelen lett volna kivégeztetni őt.

Bayezid és családja esete jól példázza, hová jutott egy meggondolatlan herceg. Bayezid lázadása, majd kivégzése kétségkívül tovább súlyosbították Selim depresszióját és tetézték Mihrimah gyászát, Süleyman fájdalma pedig szintén elképzelhetetlen. Sokan Süleymant és Selimet hibáztatják, azonban az eseményekből teljesen egyértelművé vált, hogy Süleyman a végletekig megbocsátó volt vele szemben, Selim pedig sosem provokálta Bayezidet. Szülei és testvérei mellett pedig gyermekei sorsát is örökre megpecsételte Bayezid lázadása. Nem elég, hogy fiait vele együtt kivégeztették, de ágyasait is különösebb körültekintés nélkül házasították ki, a szokottnál sokkal kevésbé befolyásos emberekhez, lányaitól pedig megtagadták a rangjukhoz méltó házasságot. Emellett lányairól senki sem emlékezett meg az elkövetkezendő években, teljesen elfeledetten éltek és haltak meg.

Felhasznált források:

Leslie Peirce: Empress of the East. 2017.

Leslie Peirce: The Imperial Harem. 1993.

Yilmaz Öztuna: Kanuni Sultan Süleyman. 2014.

Yilmaz Öztuna: Yavuz ultan Selim. 2006.

Necdet Sakaoğlu: Bu Mülkün Kadın Sultanları
Valide Sultanlar, Hatunlar, Hasekiler, Kadınefendiler, Sultanefendiler. 2011.

A. D. Alderson: The Structure of the Ottoman Dynasty. 1956.

Colin Imber: The Ottoman Empire (1300-1650). 2009.

Suraiya Faroqhi; Kate Fleet: The Cambridge History of Turkey: The Ottoman Empire as a World Power (1453-1603). 2011.

Suraiya Faroqhi: The Ottoman Empire. 2008.