en-Kegyetlen szokás az Oszmán-házban: A testvérgyilkosság törvénye
A Nők Szultánátusának és az oszmán történelem jelentős hányadának meghatározó része a testvérgyilkosság. Ezt a kegyetlen szokást II. Mehmet legalizálta, aki sok szempotból megreformálta a birodalmat, ezen reformok között szinte első volt a testvérgyilkosság. Hogy mi volt a célja, pontosan miért és hogyan is zajlott le és milyen változások történtek a testvérgyilkossággal kapcsolatban az évszázadok során, arról jelen posztban szeretnék ismertetést nyújtani.
A testvérgyilkosság története és legalizálása
Nagyon régre nyúlik vissza a testvérek trónért folyó küzdelme. A trónviszályok polgárháborúként zajlottak le és igen veszteségesen hatottak a birodalomra, hiszen rengeteg pénzbe és emberéletbe kerültek. Képzeljük csak el, hogy minden egyes elhalálozott szultán után összecsaptak a fiai, hogy megszerezzék a hatalmat, ezek a belső viszályok akár néhány év leforgása alatt többször is előfordulhattak. A probléma alapvető oka az, hogy az oszmán trón nem eredendően a legidősebb herceg joga, minden egyes fiúgyermek igényt tarthatott rá. Vagyis, végül a testvárharcokból győztesen kikerülő fél foglalhatta el a trónt, ő bizonyult a legerősebbnek. A testvérek igen hosszú időt töltöttek az egymással való csatározásokkal, amelynek végén bár a legrátermettebb került a trónra, de ennek hátulütője volt az is, hogy a győztes pénz és katonák nélkül maradt, ami nem a legjobb kezdés az uralkodáshoz. Az egyik legvéresebb és leghosszabb polgárháború I. Mehmet (1413-1421) és testvérei között zajlott. A harc 8 évig tartott és hatalmas pénzösszegeket emésztett fel, a katonákról nem is beszélve. Ezért döntött úgy II. Mehmet, hogy ezeket a hosszadalmas és veszteséges trónharcokat elkerülendő rendeletbe foglalja az alábbiakat: "Akármelyik fiamra száll is a szultanátus Allah akartából, helyénvaló, hogy testvéreit meggyilkolja a világ érdekében. Az Ulema nagyrésze szerint is ez megengedhető." A testvérgyilkosság azonban nem csak a testvérekre, hanem azok fiúgyermekeire is vonatkozott, vagyis, ha egy szultán kivégeztette testvéreit, azzal automatikusan halálra ítélte azok fiait is, kiiktatva ezzel minden lehetséges vetélytársat.
A szultáni testvérgyilkosságok sorát tehát II. Mehmet nyitotta meg. Apja, II. Murad 1451-es halálát követően felkereste a szultáni hárem épületét, és amíg ő a hárem tagjainak részvétnyilvánítását fogadta, addig emberei a még csecsemő öccse szobájába mentek, ahol egy selyemzsinórral megfojtották a gyermeket. Mehmet cselekedetének célja egyértelmű volt: nagyapja, I. Mehmet példájából okulva el akarta kerülni, hogy egy potenciális ellenség nevelkedjen fel az oldalán. Amikor II. Mehmet 1481-ben elhunyt, két életben lévő fia között zajlott a trónért folytatott küzdelem, Bayezid és Cem hercegek közt. Bár az oszmán elit Cemet támogatta, mégis Bayezid került ki győztesen a harcból. Ezt követően Cem Rodosz szigetére szökött a Szent János lovagokhoz, végül azonban a pápa túszaként végezte, Bayezid kémei mérgezték meg Rómában, 1495-ben.
II. Bayezidnek több fia is volt, ám a két legesélyesebb jelölt Selim és Ahmet voltak. Bayezid maga Ahmetet preferálta többi fiával szemben, még hivatalosan is elismerte őt utódjaként, az állami vezetés jelentős része is őt támogatta. Mindeközben Selimet kevés államférfi pártolta, ám övé volt a janicsárok támogatása. Bayezid egy másik fia, Korkut kevésbé volt szerencsés helyzetben és nem volt mellette egy támogató sem. Emiatt Isztambulba vonult, hogy ott támogatókat szerezzen, ám Selim visszaparancsolta őt a tartományába. Korkut elfogadta Selim utasítását és visszatért szandzsákjába, ahol aztán nem mutatott érdeklődést a trónra. Tudjuk, hogy végül Selim győzedelmeskedett és kivégezte Ahmetet fiaival együtt. Selim esetében az az érdekesség, hogy ez a trónharc még apja életében zajlott le. Miután Selim legyőzte fivérét, a janicsárok segítségével saját apját is letaszította a trónról és végül őt is megölette, így kerülhetett I. Yavuz Selim az oszmán trónra 1512-ben. Korkut ezek után nem csoda, hogy elfogadta Selimet szultánjaként és igyekezett visszavonultan élni. Selim azonban tesztelte hűségét, mely próbán Korkut elbukott, így végül őt is kivégeztette a szultán.
A következő két uralkodó esetében nem volt szükség testvérgyilkosságra, mert mindketten úgy kerültek a trónra, hogy addigra egyetlen fiútestvérük sem élt, habár talán éppen e két uralkodó élte át a legnagyobb tragédiákat. I. Süleyman (1520-1566) részese volt apja harcának, végignézte, ahogy Yavuz Selim trónfosztja II. Bayezidet, majd száműzi és meg is mérgezteti őt. Süleyman ugyan szerencsés volt, mert ő volt Selim egyetlen élő fia, így nem kellett a testvérgyilkossággal szembenéznie, ám neki ennél sokkal megterhelőbb sors jutott: saját fiait végeztette ki. Süleyman, tanulva a múltból tartott a janicsárok erejétől, ezek a janicsárok pedig rajongtak legidősebb örököséért, Mustafa hercegért. A janicsárseregek túlzó szeretete végül azt okozta, hogy a szultánban gyanú ébredt saját fia iránt, félni kezdett, hogy Mustafa ugyanúgy letaszítja a trónról és megöli őt, mint ahogy Yavuz Selim tette Bayezid szultánnal. Ezek a kétségek végül odáig fajultak, hogy 1553-ban Süleyman kivégeztette Mustafát. Másik fia, Bayezid szintén Süleyman parancsára halt meg 1562-ben, miután nyíltan fellázadt édesbátyja, Selim ellen a trónért. Amikor Bayezid sereget kezdett toborozni a testvére ellen, Süleyman nyíltan megnevezte Selimet örököseként, Selim halála esetén annak fiát, Muradot jelölte ki, ha pedig a Bayezid elleni harcban mindketten meghaltak volna, úgy Süleyman húgának, Hafsa szultánának a fia, Kara Osman-Şah léphetett volna trónra, tehát Süleyman még a leányági örökösödést is lehetővé tette, csak hogy ne lázadó fia, Bayezid kerüljön a trónra. Bayezid végül elvesztette a csatát Selimmel szemben és a perzsákhoz menekült, hogy szövetségükkel letaszítsa a trónról apját és megölje Selimet és fiát. Végül hosszas egyezkedés után a perzsa uralkodó nagy összegekért cserébe kiadta Bayezidet Selim hercegnek, Süleyman parancsára pedig kivégezték. Tehát, bár Süleymannak nem kellett a testvéreit megöletnie, de legnagyobb félelme mégis teljesült: saját fiával került szembe.
Süleyman fia, II. Selim 1566-ban lépett trónra és, mivel addigra 5 bátyja kivégzés vagy betegségek okán meghalt, neki sem kellett megöletnie egyik testvérét sem, noha a trónhoz vezető út mégis testvérharccal volt kikövezve számára. Selimet apja uralkodásának utolsó évtizedei nagyon megviselték: előbb bátyja, Mehmet herceg hunyt el 1543-ban, majd féltestvérét, Mustafát 1553-ban kivégezték. A nép e két herceget látta volna szívesen a trónon, halálukat követően azonban nem voltak hajlandóak elfogadni Selimet, mint a szultán örökösét. A nép ok nélkül kezdte ki a herceget, nyíltan kifejezték, hogy nem szeretik és nem akarják Selimet a trónon látni, Selim pedig az őt ért támadások miatt alkoholista és depressziós lett. Ezt követte öccse, Bayezid lázadása, aki meg akarta ölni őt családjával együtt. Ráadásul édesanyja, Hürrem szultána, a nővére, Mihrimah és a Nagyvezír, Rüstem pasa is Bayezid mögé álltak. Nem csoda, hogy ez csak fokozta Selim depresszióját és mire trónra jutott, teljesen lezüllött, ágyasa és későbbi felesége, Nurbanu szultána tartotta kézben a birodalmat helyette Sokollu Mehmet Nagyvezírrel karöltve. Kár, ami Selimmel történt, mert személyiségét, eszét és tulajdonságait tekintve ő lett volna a legalkalmasabb az uralkodásra. Akik ismerték jószívű, intelligens, kötelességtudó férfiként jellemzték, aki rajong a művészetekért és, aki legjobban hasonlít személyiségében az apjára.
Változások a testvérgyilkosság megítélésében
II. Selim 1574-ben történő hirtelen halála és a rá következő időszak változásokat hozott a testvérgyilkosság terén. Eddig ugyanis a testvérgyilkosság polgárháborúkhoz köthető, szükséges rossz volt, amit az emberek megengedően fogadtak. Természetesen nehezen viselték a fiatal hercegek kivégzését, de végülis lázadó hercegek fiai voltak, így elfogadták ennek szükségességét. Azonban Selim volt az első szultán, aki Isztambulban hunyt el, így halála után Isztambul népe életében először megtapasztalta a testvérgyilkosság igazi arcát.
Amikor II. Selim fia, III. Murad (1574-1595) megérkezett Isztambulba, minden öccse ott tartózkodott, mert még túl fiatalok voltak, hogy saját tartományt irányítsanak. Néhány forrás szerint még Murad számára is nehéz volt meghozni a döntést és kivégeztetni öccseit, hiszen mindannyian kisgyermekek voltak még, egyikük sem volt 8 éves. Apró koporsók hagyták el a palotát és Isztambul népe megdöbbent. Természetesen tudtak a testvérgyilkosságról, de egészen más volt, hogy a távolban kivégeztetnek lázadó hercegeket, mint látni, ahogy ártatlan hercegek teste hagyja el a palotát kicsiny koporsókban. Még a család és a politikai elit is elkezdte megváltoztatni véleményét a testvérgyilkosságról. De még ennél is nagyobb sokk érte Isztambul népét, amikor a Murad halála után a hatalmat átvevő III. Mehmet (1595-1603) 19 öccsét végeztette ki, a legidősebb 10 éves volt. A 19 apró koporsó már túl sok volt az embereknek, korábban is voltak arra utaló feljegyzések, hogy a testvérgyilkosságot nehezen tűri el a nép, ám az ártatlan gyermekek meggyilkolása nyilvános felháborodást váltott ki. Amikor III. Mehmet meghalt, legidősebb élő fia, I. Ahmet (1603-1617) 13 évesen lett szultán. Ahmet nagyon fiatal volt, sosem vezetett tartományt, nem volt körülmtélve, nem volt örököse, sem semmilyen gyakorlati tapasztalata. Mindemellett rossz volt az egészségi állapota, és hosszú ideig betegeskedett trónralépése előtt is. Ahmet mellett került hatalomra a birodalom első női régense, Handan szultána, aki fia tanítójával együtt igyekezett kormnyozni. Ahmet fiatal kora miatt és, mert nem volt örököse, hiba lett volna kivégeztetnie egyetlen élő öccsét, az alig 3-4 éves Mustafát. Contarini, a velencei követ így ír erről: "Máskülönben úgy döntött, nem öli meg egyetlen testvérét, mert a szultán úgy nyilatkozott, gyermekeként szeretné nevelni. Ám valószínűleg tanácsadói győzték meg erről a szultánt. Mivel nem volt még gyermeke, nagyon óvatosan kellett eljárniuk, hogy elkerüljék az Oszmán ház kihalását (mondjuk egy hirtelen halál következtében). Különösen igaz ez, hiszen öccse csupán 4 éves volt, tehát nem volt mitől tartania, legalábbis arra az időre, amíg megerősíti hatalmát." Ám természetesen Ahmet nem hagyhatta, hogy öccse egyszerűen élje a hercegek életét, távol a fővárostól egy tartományban, hiszen onnan könnyen lázadást szíthatott volna ellene. Ezért hozta létre Ahmet a Kafes intézményét, mely tulajdonképpen egy luxusbörtön volt a háremben, ahol a hercegek eltölthették napjaikat. A Kafest csak alkalmanként hagyhatták el, nem lehetett saját háremük és nem kaphattak rendes oktatást sem, hogy véletlenül se legyenek uralkodásra termettek. Volt mégegy hátulütője a bezártságnak: sok herceg beleőrült a fogságba, ez történt például Mustafával is. Mustafa már gyermekként is epilepsziás volt, de a bezártság és az anyja tőle való eltiltása miatt teljesen megbolondult. Amikor I. Ahmet meghalt, a birodalom rendkívüli helyzettel nézett szembe. Hiába volt több fia is, Ahmet végül sosem végeztette ki öccsét, így mind Mustafa, mind Ahmet legidősebb fia, Osman alkalmas volt az uralkodásra. Végül a birodalmi bizottság Mustafát léptette trónra, hogy ezzel is rögzítsék a testvérgyilkosság törvényének végét. Így I. Mustafa (1617-1618 és 1622-1623) lett a következő szultán, ám nem élvezhette ezt sokáig, mert gyönge elméje okán hamarosan lecserélték unokaöccsére, II. Osmanra (1618-1622). II. Osman szintén alkalmazta a testvérgyilkosságot és kivégeztette legidősebb öccsét, Mehmetet, többi öccsét elzáratta. Osman sem uralkodhatott azonban sokáig, hamarosan letaszították a trónról, és nagybátyját, Mustafát helyezték vissza.
I. Musztafa második uralma ismét trónfosztással végződött és I. Ahmet másik fia, IV. Murad (1623-1640) lett az új szultán. Murad is megpróbálta újraéleszteni a testvérgyilkosság hagyományát és kivégeztette 3 öccsét is: Süleymant, Bayezidet és Kasimot. De miért akarta II. Osman és IV. Murad is visszahozni a testvérgyilkosságot? Mert ők voltak az egyetlen szultánok a korban, akik személyesen is hadjáraton vettek részt, ezzel megtapasztalták, milyen az, amikor távol vannak a fővárostól. A testvérgyilkossággal tehát annak lehetőségét akarták kizárni, hogy távollétükben öccseiket trónra juttassák. Osman az öccsét, Mehmetet akkor végeztette ki, amikor 1621-ben Lengyelországba ment hadjáratra. Murad pedig három öccsét úgy végeztette ki, hogy kihasználta sikeres hadjáratainak ünneplését: Süleymant és Bayezidet 1635-ben a Szafavidák elleni hadjárat ünneplése során végeztette ki, míg Kasimot Bagdad visszafoglalása után, 1638-ban. Lényegében tehát Osman és Murad hosszú időt töltöttek Isztambulon kívül és féltek, hogy testvéreiket ellenük használhatják fel.
Később is voltak próbálkozások a testvérgyilkosság visszahozatalára. IV. Mehmet (1648-1687) szerette volna visszahozni a fiú-ági örökösödést, hogy szeretett Haszekijével, Emetullah Rabia Gülnüş-sel közös fiai, Mustafa és Ahmet számára biztosítsa a trónt. A közvélemény azonban egyértelműen elítélte a testvérgyilkosságot és maga a Valide szultána, Turhan Hatice vette szárnyai alá Mehmet öccseit, Süleymant és Ahmetet, akik egyébként nem is a saját fiai voltak. Turhan szultánának köszönhetően mindkét herceg trónra léphetett IV. Mehmet után, először II. Süleyman, majd II. Ahmet és csak őket követték IV. Mehmet fiai, II. Mustafa és III. Ahmet. Turhan szultána ideje alatt egyébként hiába voltak életben a potenciális fenyegetésnek számító hercegek, sosem tört ki lázadás.
Ha az emberi oldaláról nézzük, természetesen a testvérgyilkosság kegyetlen, fájdalmas dolog volt. Nemcsak az ártatlan hercegek halála miatt, de az idősebb hercegek családjai is rosszul jártak. A kivégeztetett hercegek anyjait és asszonyait rangon alul kiházasították, a hercegek esetleges leánygyermekeire is ugyanez a sors várt, teljesen elfeledetten, megbélyegezve élték le életüket. Ha azonban a birodalom érdekében vizsgáljuk a kérdést, bonyolultabb a helyzet. A testvérgyilkosság eltörlésével a hercegek többé nem hagyták el Isztambult, nem vezettek tartományokat, így nem szereztek tapasztalatokat sem. Ezzel pedig úgy váltak később szultánná, hogy fogalmuk sem volt az ualkodás gyakorlati oldaláról. A testvérgyilkosság eltörlésének így jócskán hatása volt a birodalom hanyatlására is.
Felhasznált források:
Leslie Peirce: The Imperial Harem. 1993.
Yilmaz Öztuna: Kanuni Sultan Süleyman. 2014.
Yilmaz Öztuna: Yavuz ultan Selim. 2006.
Zahit Atçıl: Why Did Süleyman the Magnificent Execute His Son Şehzade Mustafa in 1553?. 2016..
A. D. Alderson: The Structure of the Ottoman Dynasty. 1956.
Colin Imber: The Ottoman Empire (1300-1650). 2009.
Suraiya Faroqhi; Kate Fleet: The Cambridge History of Turkey: The Ottoman Empire as a World Power (1453-1603). 2011.
Suraiya Faroqhi: The Ottoman Empire. 2008.
Günhan Börekçi: Factions and favourites at the court of Sultan Ahmed I (r. 1603-17) and his immediate predecessors. 2010.