Makbul-ból Maktul: ki volt Pargalı İbrahim pasa?

İbrahim nagyvezír talán az egyik legsokoldalúbb és legtehetségesebb alakja az Oszmán Birodalom kora újkori történetének. Nemcsak páratlan politikus és hadvezér volt, de a kor legnagyobb uralkodójának, I. Süleyman-nak is bizalmasa, legjobb barátja volt. Pályája elképesztő iramban ívelt fölfelé, és ugyanilyen gyorsan bukott is el. İbrahim-ot 1536. március 15-én Süleyman szultán kivégeztette. Hogyan vált tehát Makbul, vagyis kedvenc İbrahimból Maktul, vagyis áldozat, jelen posztban a pasa élettörténetét igyekszem a lehető leghitelesebben bemutatni. Szeretném azonban előre tisztázni, hogy írásomban elsősorban İbrahim személyével, a róla fellelhető információkkal foglalkozom, hadtörténeti eseményeket nem fogok bőszen taglalni, hiszen azzal Süleyman hadi karrierjének felét kellene bemutatnom.

Származástörténete

İbrahim nagyjából egyidős lehetett Süleyman-nal, az 1490-es évek közepén születhetett Parga-ban, a mai Északkelet-Görögország területén. Több mint valószínű azonban, hogy nem görög származású volt, hiszen egy a horváthoz közeli szláv dialektust beszélt. A területen nagy számban élt szláv kisebbség, így elképzelhető, hogy İbrahim közülük származott. Süleyman herceg mellett töltött évei alatt a hárem jegyzékei úgy hivarkoztak rá, mint "az ötödik rabszolga, az albán İbrahim", ezért sokan albán származásúként fogadják el őt. Mint tudjuk, a rabszolgává lett gyermekek hátteréről és családjáról keveset tudunk, İbrahim esetében csak annyit, hogy apja halász, tengerész lehetett. Süleyman herceggel való összeismerkedéséről sok legenda kering, melyek mind a mai napig stabilan élnek az emberek elméjében, noha semmilyen bizonyíték nincs rájuk. Az egyik ilyen szerint török kalózok rabolták el a kisfiút, majd a rabszolgapiacon találta magát, ahol egy előkelő asszony megvásárolta és oktatta, megtanította hegedűn játszani is. Évekkel később, amikor Süleyman herceg Edirne-ben járt, meghallotta İbrahim hegedűjátékát, összeismerkedett a hasonló korú fiúval és magával vitte hercegi udvartartásába. Ott aztán idővel szoros barátság szövődött köztük, İbrahim a sólymásza és bizalmasa lett (ez a szál szerepel a Szulejmán című sorozatban is). Ez a történet, bármilyen szép is, bizton állítható, hogy hamis, ugyanis semmilyen bizonyíték nem támasztja alá.

Sokkal hihetőbb és több közvetett bizonyíték is utal egy másik opcióra. Eszerint İbrahim II. Bayezid szultán uralkodása alatt egy háború során (valamikor 1499 és 1502 között) esett török fogságba, nem máséba, mint a bosnyák beglerbég, İskender pasa fogságába. A pasa később lányának adta a fiút, aki felnevelte és megfelelő oktatásban részesítette. A pasa lánya, Mihrişah (becenevén Haci) asszony volt az, aki felnevelte őt. İbrahim későbbi leveleiben is gyakran utal az asszonyra eképpen: "a jócselekedetek koronája és a jó dolgok végtelensége, tisztasága tartson az ítélet napjáig". A nő végül 1527-ben hunyt el, İbrahim pedig hosszas imákat mondatott a lelki üdvéért, ekkor már nagyvezírként.

Barátsága Süleyman szultánnal

İbrahim élete teljesen megváltozott, amikor - feltehetőleg 1514-ben - találkozott Süleyman herceggel Edirne-ben. İbrahim éppen İskender pasa lányának kíséretében tartózkodott ott, míg Süleyman herceget apja küldte oda, hogy védje a birodalom nyugati határát, amíg ő keleten háborúzik. İskender pasa családja igen befolyásos volt, így nem meglepő, hogy találkoztak a herceggel annak edirne-i tartózkodása idején. Azt nem tudni, hogy İbrahim és Süleyman egyszerűen barátságot kötöttek Edirnében és a herceg egyszerűen elkérte őt addigi gazdáitól, vagy İskender pasa családja ajándékként adta İbrahim-ot a hercegnek. Egy dolog biztos, hogy İbrahim Süleyman herceggel hagyta el Edirne-t és vele tartott annak manisa-i tartományába, ahol hosszú és szoros barátságuk idővel kialakult. Mindketten ambíciózus, intelligens fiatalok voltak. Süleyman nehéz időket élt hercegként, hiába volt ő az egyetlen örökös, hisz nem volt (törvényes) fiútestvére, apja folyamatos ellenőrzés alatt tartotta és várta, mikor követ el valamilyen hibát. A fiatal hercegnek nagy szüksége volt egy megbízható és megértő társra. Ez a kiszolgáltatott időszak lehetett az, amelynek következtében ilyen szoros barátság alakulhatott ki közöttük. İbrahim fizetése ebben az időben 3 asper volt egy napra, melyet az egyik manisza-i jegyzőkönyv örökített meg. Ebben a jegyzőkönyvben szerepel albán származásúként is İbrahim.

Sokfelé járja az a pletyka, hogy İbrahim és Süleyman között nem csupán barátság volt... Ez leginkább ma terjed, és őszintén szólva nem tudom, honnan, kitől indult a feltételezés, az okát viszont talán értem: İbrahim, mint lentebb említeni fogom, nagyon közel állhatott a szultánhoz és olyan kapcsolatot tarthatott fenn vele, mint senki más. Lakosztályának őrzőjeként szabad bejárása volt a szultánhoz, később, nagyvezírként pedig kizárólag ő érintkezhetett a szultánnal személyesen, az államférfiak nem. Ebből adódhattak azok az elképzelések, miszerint szorosabb kapcsolat volt közöttük. Ezek azonban csak pletykák, semmilyen bizonyíték nincs erre. Szinte gyermekek voltak, amikor barátságuk kialakult és Süleyman egyedül benne bízott meg szultánná válásakor, többről nem lehet szó, én teljesen elvetném ennek a lehetőségét is.

Amikor Süleyman 1520-ban trónra lépett, minden pozíciót apja öreg pasái töltöttek be a divánban. Ez nem tette egyszerűvé a hatalomátvételt Süleyman számára, hiszen a pasák nehezen fogadták Süleyman újszerű elképzeléseit. Süleyman-nak ráadásul éveken keresztül el kellett rejtse érdeklődését a politika és trón iránt, hogy ne ébresszen kétejeket édesapjában hűsége felől, emiatt pedig a pasák alkalmatlannak gondolták. Eközben İbrahim-ot kinevezte lakrészének fejévé, aki így állandó jelleggel a szultán mellett lehetett. Valószínűleg Süleyman ebben a korai időszakban nagyban támaszkodott barátjára és minden bizonnyal közösen tárgyalták meg az éppen aktuális politikai helyzetet is. Emellett Süleyman nyilvánosan is elismerte és bemutatta barátját. A velencei követ úgy írt ekkor İbrahim-ról, mint a "szultán szíve és lélegzete". Emellett beszámolt İbrahim külleméről is: "Ibrahim vékony, alacsony ember, kis arccal, igen sápatag".

1523 júniusában végül Süleyman visszavonultatta Piri Mehmet pasát, a nagyvezírt, aki a legtöbb gondot okozta számára. Süleyman-tól mindenki azt várta, hogy az általa egyébként kedvelt Ahmet pasát fogja kinevezni a nagyvezíri posztra, azonban mindenki megdöbbenésére İbrahim-ot nevezte ki a birodalom legmagasabb hivatalának betöltésére. 

Az új nagyvezír

İbrahim kinevezése egyértelműen annak volt köszönhető, hogy Süleyman szabadulni akart apja embereitől és saját szabályai szerint játszani. A divánon belül dúló politikai harcok és a pasák egymással való csatározása ráadásul a birodalom felemelkedésének rovására mentek. İbrahim felemelkedése meggátolta, hogy az elit tagjai egyáltalán a szultán közelébe juthassanak. Ezzel nem csak, hogy minden pasa elveszítette a kegyenci státuszát – ezzel egyenlővé válva a többiekkel –, de a gondolatait, nézeteit sem oszthatta meg többé közvetlenül a szultánnal, hanem İbrahim-on keresztül tudott csupán kommunikálni az uralkodóval. Azzal, hogy İbrahim-ot tette meg kapcsolattartójává, Süleyman azt remélte, hogy el tudja magát szigetelni a pasák közti politikai játszmáktól és ugyanakkor félelmetesebbé és elérhetetlenebbé teheti saját karakterét.

De sok más szempontból is formabontó nagyvezír volt. Többek között a nagyvezír és a szultán kapcsolata II. Mehmet óta csupán formális volt. Főleg az új palota (Topkapı) létrehozása után vált még ceremoniálisabbá a két személy találkozása. Mehmet új palotája ugyanis tovább növelte a távolságot a szultán és emberei között. A második udvar volt az, mely helyt adott a tanácsnak, így ide a nagyvezír vezetése alatt beléphettek vezírei is, ám a harmadik – legbelső – udvar a szultán privát területét képezte, ide pedig a tanács egyetlen hivatalnoka sem léphetett be, még a nagyvezír sem. A tanács tagjai egy külön szobában találkozhattak csupán a szultánnal a két udvar határán, bizonyos napokon, a megbeszélések után. Ezzel szemben İbrahim a nagyvezírré válása után is szabadon bejárhatott a belső udvarba – a szultán privát területére –, épp úgy, mint kinevezése előtt a szultán lakrészének felelőseként.

İbrahim kinevezése más szempontból is rendhagyó volt, neki ugyanis nem volt korábban semmilyen katonai vagy adminisztratív feladata, így minden tapasztalat nélkül emelkedett a legmagasabb pozícióba. Részt vett ugyan Süleyman első két hadjáratán, de sosem viselt semmilyen felelősségteljes pozíciót, legyen az logisztikai, stratégiai vagy hadászati, csak Süleyman mellett volt a hadjárat alatt, mint barátja, szolgálója. Mivel a kora 16. századig alapvető volt, hogy minden pozíciót csak tapasztalt, rátermett emberek viselhettek, İbrahim hirtelen felemelkedése sokkoló volt. Ugyan korábban is történtek meglepő kinevezések, ám ezeket mindig megelőzte egy házasság. Ha a szultán egy viszonylag alacsony rangú pasát akart magas rangra emelni, hozzáadta a férfihoz valamely lánytestvérét vagy lánygyermekét. İbrahim felemelkedését nem előzte meg semmi, nem volt várható, egyenesen lakrész felügyelőből lett nagyvezír, dinasztikus házasság nélkül. Korábban soha nem volt nagyvezír, aki csak és kizárólag a szultán szeretete miatt nyerte el a pozíciót. İbrahim kinevezését éppen emiatt mind a köznép, mint az elit élesen kritizálta, sőt rossz és végzetes ómenként tekintettek rá az Oszmán dinasztia szempontjából. Ezeket a kritikákat elkerülendő és a népet megnyugtatandó, Süleyman mégis a házasság biztonságához folyamodott.

İbrahim pasa házassága

Süleyman zseniális terve abból állt, hogy olyan házasságot készít elő İbrahim  számára, amivel az emberek kénytelenek lesznek őt elfogadni, mint nagyvezírt. Az az elmélet, miszerint İbrahim Hatice szultánát vette volna feleségül, nem igaz. Ez a félreértés abból eredhet, hogy az esküvőt nagyon pazar ünnepség követte, mely két hétig tartott a Hippodrom téren. Az eseményt maga a szultán is megtisztelte jelenlétével. A pompa, valamint a szultán személyes jelenléte miatt a modern történészek (főként Leslie Peirce, többek között) azt hitték, İbrahim Süleyman egyik testvérét vette el nőül. A választás pusztán azért Hatice-re esett (merthogy semmilyen forrás nem említette soha, hogy İbrahim a dinasztia egyik nőtagját vett el, plánen me írták sehol Hatice nevét), mert a szultána volt az egyetlen nő az uralkodócsaládban, aki özvegy volt İbrahim házasságakor, tehát csak ő vehette volna el. Azonban mára ez tökéletesen megcáfolódott.

Süleyman választása, İbrahim felesége, Muhsine Hatun (ejtsd: Muhszine Hátun) nem volt más, mint İskender pasa - İbrahim korábbi gazdájának - unokája. Muhsine az İbrahim-ot felnevelő Mihrişah asszony unokahúga volt, így a két fiatal minden bizonnyal ismerte egymást már jóval az esküvő előtt. Muhsine eleinte nem egyezett bele a házasságba, ami érthető, hiszen egy korábbi rabszolgájukhoz kellett volna nőül mennie. Végül azonban meggyőzték őt, hogy az esküvő nagy dicsőséget fog hozni a családjuknak, így 1523 októberében bejelentették az esküvőt.

A menyasszony első elutasítása után végül İbrahim és Muhsine házassága az évek alatt szerelmi házassággá alakult. A leveleikben előforduló szófordulatok, mint a "kedvesem, szerelmem" és a "szeretőd İbrahim, aki epekedik érted", mind mind arra utal, hogy végül őszinte kapcsolat alakult ki közöttük. Egy gyermekük is született, Mehmet-Şah. A legendákkal ellentétben Süleyman nem végeztette ki İbrahim kisfiát, a gyermek néhány évvel később, 1539-ben betegségben hunyt el. Muhsine özvegyként élte le élete hátralévő részét, egy kis mecsetet építtetett Isztambul Kumkapi kerületben, mely mecset úgy ismert, mint "İbrahim Pasa feleségének mecsete", és épp azon a környéken van, amelyet később róla neveztek el.

Pályafutása

Esküvője után İbrahim-nak hamarosan hosszú útra kellett indulnia, ugyanis Egyiptom beglerbégje, Ahmet pasa fellázadt a szultán ellen és kinvezte magát Egyiptom szultánjává. İbrahim és Ahmet között személyes ellentét is húzódott, hiszen mindenki Ahmet pasa kinevezésére számított Piri pasa nyugdíjazása után. Végül İbrahim leverte a felkelést és kivégeztette Ahmet pasát. Azonban nem indult haza azonnal, hanem körbeutazta a tartományt, megreformálta az igen elmaradt katonai és adminisztrációs helyzetet, korszerűsítette Egyiptomot.

İbrahim nagyvezírsége alatt igen nyitott volt a nyugati kultúrára és igyekezett békés megállapodást kötni a nyugati államokkal. Emiatt nagyon sokan elítélték a pasát és azzal gyanúsították, hogy hiába tért át az iszlámra, sosem tagadta meg gyökereit. Ez minden bizonnyal így is volt, ám tény, hogy a birodalom érdekei egyeztek İbrahim érdekeivel. Nem volt olyan anyagi, katonai és politikai helyzetben a birodalom, hogy háborúskodnia kellett volna a nyugati államokkal. A közemberek természetesen ezt nem így látták és bírálták İbrahim-ot ezért.

İbrahim rendkívüli éves jövedelmet tudhatott magáénak: 150 000 ducatot, melyet Süleyman évente emelt. Ennyi pénzzel könnyedén tudott építkezési projekteket végrehajtani, többek között építtetett mecseteket, iskolákat, dervis szállásokat, fürdőket a birodalom egész területén Mekkától a Balkánig. Különös tehetsége és érdeklődése volt az építészethez, melyet jövedelmeztetni tudott Isztambulban is. Süleyman egyik első tevékenysége szultánként az volt, hogy parancsot adott a Topkapı Palota felújítására, melyben İbrahim erősen kivette részét és a felújítások java az ő ötletei alapján valósult meg. Emellett különösen elkötelezett volt a művészetek iránt, így a költők és írók támogatójának is számított.

Nagyvezírsége alatt nem tudott kimaradni Süleyman fiainak anyjai között dúló harcokból sem. Mivel Mustafa herceg (s így édesanyja, Mahidevran) mellett tette le voksát egyértelmű volt, hogy Hürrem-el, Süleyman kedvencével rossz volt a viszonya. Süleyman közeli barátjaként már Manisa-ból is ismerhette Mahidevran-t, emellett jelen volt a Mustafa születése körüli időkben is, részt vett a herceg nevelésében. Természetes volt, hogy Mustafa pártjára állt. Azonban kettejük szövetsége nem volt mindig egyértelmű. Gyermekként Mustafa kifejezetten féltékeny volt İbrahim-ra, amiért az olyan sok időt tölt apjával, míg őt és édesanyját Süleyman köztudottan rendkívül elhanyagolta. Ismert egy eset, amikor egy közös étkezésnél a szultán İbrahim-nak nyújtott először kanalat, amely miatt Mustafa megsértődött. Egy másik történet szerint pedig a szultán egy díszes, ékköves nyerget adott İbrahim-nak ajándékba, ami Mustafa tetszését is igen elnyerte. İbrahim, megértve a helyzetet, a nyereget a hercegnek ajándékozta. A nagyvezír remek helyzetfelismerése és intelligens konfliktuskezelése meglágyította Mustafa herceget és végül viszonyuk rendeződött, azt azonban nehéz megmondani, hogy politikailag is aktív volt-e ez a szövetség, leveleiben viszont İbrahim mint Mustafa herceg barátja hivatkozott önmagára.

Bukása és kivégzése

İbrahim sosem volt igazán népszerű az emberek körében, egy idő után senki sem mert szót emelni ellene, mert látták, a szultán mennyire kedveli. Már 1525-ben is egy janicsár lázadás során palotája is a célkeresztbe került. 1526-ban pedig ez megismétlődött, ekkor azonban a janicsárok mellett egyszerű emberek is fellázadtak ellene, amiért az iszlámban tiltott Budáról származó bronz szobrokat helyezett ki palotájának kertjében. Túlzott nyugatiasságára rendszeresen adott újabb és újabb példákat, mindemellett nagyvezírsége alatt állandó volt, hogy megvádolta valaki, miszerint titokban továbbra is keresztényként él, az iszlám vallást pedig csupán alcaként vette fel.

İbrahim bőven tett olajat a tűzre: semmiből szerzett hatalma hamar a fejébe szállt, a a diplomáciai találkozókon rendszeresen úgy hivatkozott magára, mint a "valódi hatalom az Oszmán Birodalom mögött". Emellett İbrahim legnagyobb igyekezete ellenére sem tudta kellőképpen megtölteni a birodalmi kincstárat, inkább ürítette azt. Minden bizonnyal Hürrem szultána - aki eddigre már a szultán törvényes felesége volt - is igyekezett elérni, hogy a szultán İbrahim minden ballépéséről tudomást szerezzen. A szultánnak nehéz lehetett felismerni a helyzetet és látnia, hogy hűséges barátja mivé lett, így valószínűleg nejének panaszkodott erről, aki igyekezett őt meggyőzni arról, hogy İbrahim-nak nincs helye tovább a birodalom politikai életében. Azonban látnunk kell, hogy kivégzését nem Hürrem idézte elő, ahogyan senki másét sem. Túlzás és roppant elfogultság lenne azt állítani, hogy Hürrem élet és halál ura volt a palotában. Látnunk kell továbbá, hogy Süleyman-nak mindig is egyetlen félelme volt: hogy a trónjára, sőt életére törnek, ahogyan annak idején apja tette ezt II. Bayezid szultánnal. Látva İbrahim hatalmát és ezzel párhuzamosan kialakult önhittségét, valamint hallva a külhoni pletykákat, hogy a szultán valójában İbrahim, tartani kezdett korábbi bizalmasától.

1536-ban, a Ramadán idején Süleyman magához hívta İbrahim pasát lakomázni. A pasa gyanútlanul elfogadta a meghívást, majd a vacsora után haza kívánt térni palotájába. Süleyman azonban meggyőzte, hogy maradjon régi szobájában aznap éjjel. İbrahim beleegyezett. Nemsokkal később a kivégzők bementek szobájába és selyemzsinórral megfojtották. Ez a kivégzési mód a dinasztia tagjai számára volt szokás, a pasákat általában nem ilyen módon végezték ki, hanem lefejezéssel. Süleyman minden bizonnyal csendben, gyorsan akarta kivégeztetni őt, a selyemzsinórral pedig meghagyta İbrahim becsületét, feltehetőleg barátságuk emlékéért. İbrahim testét titokban vitték el a palotából és temették el egy jelöletlen sírban, valószínűleg egy dervis szállás közelében. 

A. D. Alderson: The Structure of the Ottoman Dynasty. 1956.
C. Imber: The Ottoman Empire (1300-1650). 2009.
C. Finkel: Osman's Dream: The Story of the Ottoman Empire. 2005.
J. Freely: Inside the Seraglio: Private Lives of the Sultans in Istanbul. 2016.
N. Sakaoğlu: Bu Mülkün Kadın Sultanları - Valide Sultanlar, Hatunlar, Hasekiler, Kadınefendiler, Sultanefendiler. 2011.
S. Faroqhi; K. Fleet: The Cambridge History of Turkey: The Ottoman Empire as a World Power (1453-1603). 2011.
S. Faroqhi: The Ottoman Empire. 2008.
Y. Öztuna: Kanuni Sultan Süleyman. 2014.
Y. Öztuna: Yavuz Sultan Selim. 2006.
Z. Atçıl: Why Did Süleyman the Magnificent Execute His Son Şehzade Mustafa in 1553?. 2016.